2018. február 26. 09:00 - SpiderBear

Grammostola pulchra

A gyógypók

Miért is ez az alcím? Már korábban olvastam, hogy ezeket a pókokat, Amerikában nagy sikerrel alkalmazzák arachnofóbia kezelésénél. Nos ezt magamnak is sikerült megtapasztalnom. Amikor a mostani párommal még csak ismerkedtünk és megtudta, hogy pókjaim vannak... nos... mondjuk úgy, nemtetszését fejezte ki. Konkrétan arra gondolt, hogy ezt a palit jó messzire el kéne kerülni. Elég komoly arachnofóbiája volt, még a körömnyi picike póktól is kiverte a víz és pánikrohamot kapott. Na kérem teltek múltak a hetek és elérkezettnek láttam az idejét, hogy bemutassam őt az én drága pici állományomnak (ekkor még körülbelül 40 állattal osztottam meg a lakást). Hát nem erre számított. Én sem. A botor módom kinn felejtett tenyérnyi vedlés finoman szólva is meglepte, én meg azt hittem ott helyben elájul és annyi a randinak. A kezdeti sokkból kijőve, pár perc bámészkodás után arra kért, hogy adjak neki egy pókot, amit megfoghat, csak úgy dobozostól. Pár nappal az előtt érkezett hozzám egy növendék pulchra leányzó, én meg gondoltam, ha már terápiás pókok akkor legyen nálam is az. Kezébe nyomtam a dobozt, benne a pókkal "Ismerkedjetek!" felszólítással és a szemem láttára következett be egy szerelem. Ez volt másfél éve, azóta ott tartunk, hogy drága párocskámnak már saját pókicája van és most gondolkodik egy második beszerzésén. Ennyit a sztorizgatásról, térjünk rá a lényegre.

Élőhely és tartás: 

Brazília és Uruguay fűvel,kövekkel tarkított végtelen pampáin őshonos. Általában a kövek alatt kialakított járatában tartózkodik, keveset mozdul ki onnan. A klíma és a táplálékmennyiség is jóval visszafogottam ezen a környéken, mint az esőerdőkben, ezért tartásánál is egyszerűbb dolgunk lesz. Hőmérsékletre és páratartalomra nem érzékeny. Átlag szoba hőmérsékleten és 70% körüli páratartalmon jó érzi magát. Talaja lehet vastagabb, bár az én állatom nem nagyon áskálódik, inkább elvan a felszínen, de azért a lehetőséget megadom neki. Vizestál kötelező kellég a bújkáló pedig opcionális. Ennél a fajnál figyelte meg az egyik jó pókos cimborám, hogy vizestálból sosem iszik, inkább a doboz oldaláról nyalja fel a cseppeket. Én is elkezdtem figyelgetni párásításnál és megerősíthetem, hogy tényleg így van. Ez sok mindent elárul az élőhelyéről. Úgy tűnik ott is inkább a harmatból nyer magának nedvességet. Ezt csak érdekességképpen említettem. 

Megjelenés és viselkedés:

Igen igen a jó öreg pulchra. Kevés pókkal lehet összetéveszteni. Egész teste rövid, bársonyos fekete szőrzet borítja, mely az idő múlásával szürkéssé kopik. A lábakon és az utótesten megfigyelhetünk hosszabb, szintén fekete szőrzetet is. Testfelépítése elég robusztus. Nagy széles carapax és szintén hatalmas kerek utótest. Lábai vastagok és kevésbé nyúlánkak, inkább tömzsibb hatást keltenek. Régen úgy tartották hogy hatalmasra meg tud nőni. Egyes leírásokban olvashatunk 25-27 cm lábfeszt is! Nos ki kell ábrándítanom mindenkit. Egy nőstény kb 14-16 cm-es korban éri el az adulást, nagyon öreg aggastyán nőstényeknél mérhetünk 18 cm-t. Nézzük a viselkedését. Nem véletlenül terápiás pók. Nagyon nyugodt vérmérsékletű állat. Én még sosem láttam támadó pózban, de még nem is beszéltem olyannal aki igen. Bombázást elvétve tapasztaltam, de az sem jellemző. Inkább összehúzza magát és várja hogy elmúljon a veszedelem. Kisebb korban feltűnően aktív, rendezgeti a terepet és még némi szövedéket is szőhet a talajra. Viszont ahogy növekszik úgy tunyul el. Ahány nagyobb pulchrával volt szerencsém találkozni eddig, hát meg kell mondjam nem voltak túl túl mozgékonyak. Lassú kimért állatok. Ez a növekedésükön is látszik. Aki hozzá van szokva ahhoz, hogy növendék állatai havonta vedlenek, annak kín szenvedés lehet kivárni mire ez egyáltalán a jelét mutatja. Nem is ezért szeretjük őket. Kárpótol minket a kinézete.

dsc_0001.JPG

Etetés:

Amilyen lassú a mozgása és a növekedése, annyira gyorsan képes rárongyolni a beszórt eleségre. Az ember ki nem nézné ebből a jámbor jószágból, hogy ilyenekre képes. Szerencsére nem is válogatós,kb mindent megeszik, ami befér a szájába. Csótány, lisztkuka, naposegér. Jöhet neki bármi.

Szaporítás:

Csak a hozzám hasonló fanatikusok próbálkozna a szaporításával. A legtöbb tenyésztő nem foglakozik vele, inkább megveszik külföldön a növendéket és itt eladják. Valahol meg is értem őket. Ki akar éveket várni egy hímre? És ha a hím megvan még közel sem biztos a végeredmény. Szóval igen, elég lutri az egész. Mindenesetre ha sikerül beszerezni egy párt, én azért megpróbálkozok vele. Az utódok mennyiségéről csak olvasataim vannak. Átlagos Grammostoláktól megszokott 300 körüli az utódok száma. Nevelésük nem okozhat gondot, csak a megfelelő méretű táplálékról kell gondoskodni. 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://spiderbear.blog.hu/api/trackback/id/tr7013697402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása