2018. február 13. 11:00 - SpiderBear

Hapalopus sp. colombia big

Az őserdő tündére

Eddig csak nagyobb testű pókokat mutattam be. Most ez változni fog. Ráadásul ehhez a pókhoz magyar nyelvű leírást nem nagyon találni. Lehet örülni :) Nem is gyakori faj itthon, ellenben veszett szép. Nem is értem mért nem lett népszerűbb a hazai közönség számára, talán a méretei miatt. 2017 elején vettem a fajból egy négyes növendék csapatot (nem a csapatot nem úgy értem, hogy kolonizálható faj). Ezek közül most 3 adult nősténnyel büszkélkedhetem, illetve a 4. aki hím lett már nincs közöttünk. A faj népszerűtlenségét az is mutatja, hogy bár próbáltam eladni, egyszerűen senkit sem érdekelt. Talán ezen cikk után felfigyelnek rá páran.  

Élőhely és tartás: 

Kolumbia párás esőerdeiben honos, szóval tartásánál fontos a magas, 80-90% páratartalom. Természetes élőhelyén a talajszinten, kisebb üregeket ás magának az avarban, fák, bokrok tövében. Testméretéhez illeszkedve egy 15x15x15-ös tároló bőven elegendő számára, melyet dekorálhatunk száraz falevelekkel, mohával esetleg kisebb műnövényekkel. Ezekre szép hálót fog szőni. A talaj legyen vastagabb, már amennyire ezekben a méretekben lehet vastagságról beszélni. Lényeg a lényeg, legalább a tároló feléig érjen fel a föld, kókuszrost vagy tőzeg (ki mit használ).  

Megjelenés és viselkedés: 

A pók teste nem nagy. Egy adult nőstény testméretei 3 cm, lábterpesze 5 cm, viszont a megjelenése annál szemkápráztatóbb.  A lábak és a méregkarmok alapszíne barna, carapaxa fekete, melyen a szemektől a fovea-ig egy körte alakú narancssárga folt díszeleg, mely a fovea körül folytatódik és csillag alakot alkot. A carapax szélén továbbá egy vastagabb gyűrű is látható. Utóteste alapszíne szintén fekete, a középvonalon 3 narancssárga folttal, illetve kétoldalt 5-5 folt található még az utótesten. Na ezt még leírni is élvezetes volt. Ránézni még inkább az. Viselkedése a törpe pókoktól megszokott. Elég ijedős és ha valami nem tetszik neki rögtön gyors szaladással adja ezt a tudtunkra. Viselkedéséhez még hozzá tartozik, hogy szeret szőni. Nagyon szép hálóbunkereket alakít ki magának az üreg körül. Tapasztalatom szerint nem épít nagy üregrendszereket, inkább csak egy sekély kis gödröt ás magának, ahova veszély esetén vissza tud húzódni. dsc_0042.JPG

Etetés: 

Meglehetősen jó evők. Méretének megfelelő tücsökkel, csótánnyal etethetjük. Általában elég bátran rombol rá az áldozatára, azonban nagyobb táplálékállat esetén inába száll a bátorsága. Testméreténél inkább kisebb vagy azzal megegyező eleséggel kínáljuk. Válogatni nem nagyon válogat, nálam mindent elfogadtak amit eddig kínáltam. 

Szaporítás: 

Sajnos ezzel kapcsolatban még nincs tapasztalatom. Külföldi fórumokon böngészve kevés információt találtam róla, de néhányan azt írták nem nagy kihívás.  A szűk keresztmetszet itt is, mint annyi fajnál kis hazánkban a hím beszerzése, megfelelő időben és megfelelő állapotban. A hímek a legtöbb kistestű pókhoz hasonlóan hamar feladják. Nálam az említett adult hím 4 hónapot bírt ki és ebből természetesen jócskán kevesebb volt a termékeny időszaka. 

Jól látjátok már megint sikerült összehoznom egy cikket egy olyan fajról, ami nem minden háztartásban található meg. Mit is mondjak? A gyengéim a nem hétköznapi pókok. Talán egy kicsit célom is ezzel a bloggal, hogy népszerűsítsem az elfeledett vagy éppen be sem futott fajokat. Akárhogy is akinek tetszenek a törpe pókok, mindenképpen szerezzen be egy ilyet magának. Nemcsak egy viszonylag ritkább állat gazdája lesz, de megajándékozza magát egy igazán szép és érdekes fajjal. 

Címkék: Hapalopus
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://spiderbear.blog.hu/api/trackback/id/tr4313625478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása