2018. február 07. 16:00 - SpiderBear

Chilobrachys huahini

Thaiföld óriása

Kanyarodjunk picit Ázsia irányába a mostani fajismertetőmmel. Előre szólok a soron következő faj nem tartozik a népszerű pókok közé. Szeretném ha ez változna. Még 2015-ben vásároltam az első huahinimet, ami egy adult nőstény volt. Meglepetésemre pár hónappal később kokont rakott, amit sajnos megevett. Azóta már volt szaporulatom tőle, de erről majd később. Közel három év tartás után szeretném leírni tapasztalataimat.


Élőhely és tartás:


Thaiföld trópusi esőerdőiben őshonos. Itt nem ritka a 40C° és a 80-90% páratartalom. Ez persze nem azt jelenti hogy nekünk is szaunát kell csinálni a szobánkból. 25C°-on, heti kétszeri párásítás mellet nagyon jól fogja érezni magát. Nem túl kényes pók, egyedül a kiszáradásra kell odafigyelni. A talajréteg lehet jó vastag, akár 10-15 cm is, mivel szeretnek ásni és jól tele is szövik a tartóedényüket. Dekorációnak mehetnek be ágak, amiket szintén szépen beszőnek, illetve a kimaradhatatlan itatótál. Méretéből adódóan nagyobb tárolóra van szüksége, én egy 40x30x30-as terráriumot javaslok.


Megjelenés és viselkedés:


Alapszíne a világosbarnától a szürkésbarnáig változhat. Carapaxa általában világosabb színezetű, amin előfordulnak sötétebb foltok. Testfelépítése nyúlánkabb, lábai hosszúak, utóteste ovális alakú, melyen feltűnően hosszú szövőszemölcsök helyezkednek el. Testhossza elérheti akár a 10 cm-t, lábfesze pedig a 20 cm hosszt is. Érdekes megfigyelés hogy a hímek közül kikerülnek igen apró egyedek is, amik akár harmad akkorák is lehetnek mint a nőstény. Ennél a fajnál ez elég gyakori. Térjünk rá a viselkedésre. Egyáltalán nem javaslom kezdő pókosoknak a tartását. Igen deffenzív faj, a legkisebb háborgatásra is képes felvenni a támadó pózt. Ezen kívül még baromi gyors is a lelkem, gyorsasága felnőtt korában is megmarad, nem tunyul el. Fiatal korban elég szökős tud lenni, erre érdemes odafigyelni. Szerencsére felnőtt korban ez megváltozik és inkább csak egyhelyben védekezik. Költöztetésénél nagyon oda kell figyelni. Én azt javaslom, hogy ezt a műveletet inkább egy kádban vagy egy nagyobb ládában végezzük. Azt még meg kell említenem, hogy rengeteg hálót szőnek és legtöbbször lakócsövükben tartózkodnak.dsc_0046.JPGEtetés:


Valahol azt olvastam hogy nem túl jó evők. Hülyeség! Az én állataim egytől egyig mind jó evők voltka és azok a mai napig. Teljesen mindegy mi volt a táplálékállat, lisztkukac, tücsök, csótány, süldőegér ezek elfogadták és csak úgy füstölt a lábuk mikor rámartak az eleségre. Vedlés előtt persze, mint a legtöbb pók ők sem hajlandók enni, de azt hiszem ezt már megszokhattuk más kedvenceinknél.


Szaporítás:

 

Nem tartoznak a nehezen szaporítható fajok közé. Miután jól megetettük a nőstényt, csak utána próbálkozzunk pároztatással. A hímmel szemben mutathat agresszivitást, de tapasztalatom szerint nem ez a gyakoribb eset. A hímmel viszont érdemes lehet vigyázni, mert párzás után hajlamos elszaladni a bús francba. A legutóbbi pároztatásomnál a szekrény alól kellet kihalászni a kis aranyost. Ez a tortúra nem tartott tovább 2 óránál � A kokont nálam kicsivel több mint 3 hónapra hozta le, az utódok száma nagyjából 200-300 egyed volt. Kezdőknek is bátran tudom ajánlani a szaporítását.


Nos egy nem túl népszerű, de minden ízében csodálatos állatról beszélhetünk. Első igazán komoly póknak tudnám ajánlani. Nagy mérete, gyors növekedése és feneketlen gyomra miatt igazi élmény tartani. Ezen kívül még egy szépen berendezett tarráriumban baromi jól mutat az a sok háló amit képes szőni. Remélem mindenkinek meghoztam a kedvét a tartásához, igazán megérdemli a figyelmet :)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://spiderbear.blog.hu/api/trackback/id/tr6313625450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.